Igazából három van, de pánikra semmi ok, nem olyan vészes a helyzet (mint mondjuk az angolban :) szerintem ).
Úgy szokás tanítani, hogy a PERFEKT múlt idő (amihez a "haben" vagy ritkábban a "sein" segédigét használjuk plusz a ge-s alakot) a fontosabb a gyakorlat szempontjából, mert erre van szükségünk, amikor beszélünk.
Például: Ich habe eine Email geschrieben. Vagy: Er ist nach Hause gegangen.
A másik, vagyis a PRÄTERITUM múlt idő (amelyikben a -te végződést kapja a legtöbb ige, de sajnos itt vannak azok a kurta-furcsa alakok, mint pl. a "kam, ging, lief" stb) inkább írásban használják. Ez logikus is, mert ebben a múlt időben rövidebbek a mondatok, nincs folytonos szóismétlés a sok "haben" miatt, mint a Perfektnél. Írott szövegben tehát ez mutat jobban. De mivel mi egyszerű halandók ritkán adjuk a fejünket regényírásra, ezt a múlt időt kezdőknek elég az értés szintjén elsajátítani. A borzasztónak látszó lista megtanulása nélkül viszont egyes igéknél kevés az esélyünk arra, hogy egyáltalán ráismerjünk, melyik igével is hozott össze bennünket épp a sors.
Például: Ich schrieb eine Email. Vagy: Er ging nach Hause.
A harmadik múlt időben, a csúnya nevű PLUSQUAMPERFEKT esetében igazából maga az elnevezése a legnehezebb. Mert ez valójában a másik két múlt idő szerelemgyereke. Vesszük a Perfektből a ge-s alakot, de a segédigét nem a szokásos alakban, hanem annak Präteritum formájában biggyesztjük elé.
Tehát: Ich hatte ihm eine Email geschrieben. Vagy: Er war nach Hause gegangen.
Hogy minek találták ki ezt a harmadik múlt időt? (Mert ugye a németben - szinte - mindig mindennek oka van.) A Plusquamperfektet akkor használjuk, ha két dologról beszélünk, mind a kettő a múltban történt, de az egyik még régebben a másikhoz képest. Ilyenkor meg tudjuk mutatni ezt a különbséget a németben. A tankönyvek előszeretettel gyakoroltatják "nachdem" szócskával kezdődő mondatokban az előidejűséget, mert itt nyilvánvaló, hogy az egyik dolog a másik után történt.
Például: Nachdem er nach Hause gegangen war, schrieb ich ihm eine Email.
Ahogy a fenti mondatban látszik, a még korábban történt eseménynél használjuk a Plusquamperfektet, a nem annyira régen történtnél pedig Präteritumot.
A németben tehát nem véletlenül van két (azaz három) múlt idő, elég pontosan körül van határolva, mikor melyiket kell használni - mondják a némettanárok.
Tudni kell, hogy a tanárok nem mindig teljesen őszinték. Néha elhallgatnak dolgokat a tanulók elől. Jóindulatból teszik, óvni akarják a nebulók idegeit. Attól tartanak, ha idejekorán elárulnák, hogy a németek azért nem ennyire élesen választják el az igeidők használatát, hogy bizonyos igéknek inkább mégiscsak a Präteritum formáját mondják szóban is, máskor meg írásban mégiscsak használják a Perfektet, azzal a tanulni vágyókat elijesztenék.
Maradjunk hát mi is ennyiben egyelőre... :)
A bejegyzés szerzője német nyelvtanár, Budapesten él és skype-on keresztül oktat.
Elérhetőség: hajnal.b.anett@gmail.com
kép forrása: Bruno Glätsch, Pixabay
